Nagyon sok cikket lehet életmód témakörben olvasni, hiszen a téma kimeríthetetlen. A megoldások, egyénekre szabva, természetesen szintén sokszínűséget mutatnak. Tetszett az idézet, amelyet nemrégen olvastam egy kör-emailben: „Aki földi testbe született, nem lehet a végső tudás birtokában”, de azért próbálkozunk.

Véleményem szerint fontos látni, hogy mennyire meghatározó mit hoztunk magunkkal a szülői behatások révén, hiszen a tudattalan reakciók egy része, a viselkedési mintáink gyerekkorban születnek és onnan ívelődnek át a felnőttkorba. Fontos meglátnunk, megtalálnunk önmagunkat, kik is vagyunk valójában, és célszerű olyan válaszreakciókat felépíteni, amik már ténylegesen mi vagyunk. Bátorság, ha az ember a megszokásait, gondolatait felül tudja bírálni.

Sirghel Izabella viselkedéselemzővel beszélgettem az elmúlt napokban az élet dolgairól, a lelki dinamizmusokról az önismerethez kapcsolódóan.

Mi az általános körkép, kórkép társadalmunkról?

-       Az elmagányosodás. Az egyszemélyes modell, mint család, már régóta foglalkoztatja a szociológusokat. A szingliség, hogy egyedül is képes vagyok mindenre, nekem senki sem elég jó, jöjjön a még tökéletesebb. Egy szórakozóhelyen a hedonista életmódra berendezkedett emberek közül senki nem gondolja és nem is várja egy komolyabb kapcsolat kialakulását.

Ezekből divatot is formáltak. Nem veszélyes ez?

-       Inkább úgy fogalmaznék, nem egészséges, mert nem erre vagyunk teremtve. Biológiailag is kétfélének, férfinak és nőnek születtünk. A nő a befogadó, a férfi pedig az, a szexualitásban is, aki betör, megtermékenyít, létrehoz valamit. A nők férfias szerepeivel ez a befogadás vész el. A kötődésmentes viselkedési forma szintén veszélyeket rejthet magában, hiszen az ember társas lény. Van arra is példa, hogy ha a fizikai valóságban nem építhetjük fel kapcsolati rendszerünket, akkor ezt megtesszük virtuálisan. Az internet-függőség nem a számítógéphez, mint tárgyhoz való ragaszkodást testesíti meg, hanem a fiatalok azon keresztül élik az életüket. A szociális közeget pótolja számukra, és ha azt elveszik tőlük, elvonási tüneteket produkálnak, mert valójában úgy élik meg, a kapcsolataiktól szakítják el őket. Nagyon mélyen bennünk él az a szükséglet, hogy legyenek kapcsolataink. Lehetőség szerint élők.

Azt hallottam egyszer, hogy egy srácnak 25-30 chat-partnere van, akikkel egész este „elvan”. Szinte idegenek, mégis barátnak nevezik egymást, egy kávéra azonban nem ülnének be, hogy személyesen találkozzanak. Igaz ez?

-       Igen. Az arányuk pedig növekedni fog. Az internet – az előrejelzések szerint – fő médiummá válik, le fogja küzdeni a rádiót, a tv-t, az írott sajtót. Az internet olyan virtuális világot teremt, amelyet a marketing is előszeretettel támogat. Egy virtuális világban pedig azért könnyebb élni, mert védjük magunkat. A személyes jelenlétben nehezebb egy torzított szerepet játszanunk, hiszen a metakommunikációnak összhangban kell lennie beszédünkkel ahhoz, hogy az hiteles legyen a másik fél számára.

Mitől védjük magunkat? Ennyire félelmetes egy igazi kapcsolat, kapcsolódás?

-       Mindenki kialakít egy képet önmagáról. Gyerekkorunktól fogva szerepeket próbálunk ki, tulajdonságokat veszünk magunkra, amelyek szimpatikusak. Ha ezek közül valamelyik megerősítésre talál a környezet visszajelzéséből, akkor megmarad, ha nem, akkor elhagyjuk. Ami megmarad, azt tudatosan és tudat alatt is védeni fogjuk. Jobban érezzük magunkat, ha mind a gondolatainkat, mind a viselkedésünket kontroll alatt tartjuk, bár ezek a folyamatok soha nem lehetnek teljesen tudatosak. Az emberekkel való kapcsolataink folyamatosan változnak, jó esetben épülnek, mélyülnek. Az érzelmek ugyanakkor nem állnak kontroll alatt. Szerencsés, ha a személyiség úgy fejlődik, hogy képes a tudattalan dolgokat némiképp felszínre hozni és integrálni. Ezáltal fejlődik az önismeretünk, és nem futamodunk meg az érzelmi válaszok elől sem.

Így nagyjából válaszút elé kerülhetünk: önismeret vagy felszínes kapcsolatok, amelyek ilyen szempontból nem jelentenek veszélyt. Alámerülünk, vagy kievezünk a biztonságos partra. Az önismeret azonban egy élethosszig tartó folyamat.

-       (Mosolyog) Vannak olyan hirdetések, amelyek néhány hét alatt ígérnek eredményt, de hogy ez csak a kezdet, azt már nemigen teszik hozzá. A belső tudatalattiban hozott viszonyok, reagálások lassanként jönnek a felszínre. Fokozatosan, egymást követve, problémáról-problémára haladva oldódnak fel, leginkább a lelki hozzáállás függvényében. Ez nem csak azon múlik, ki mennyire mer őszinte lenni önmagához. Fontos megemlíteni, hogy ezekre a dolgokra nem szívesen emlékszünk vissza – azért kerülnek a tudatalattiba, mert a személyiség védi magát. Épp ezért sok nem-tudatos folyamat nehezen válik tudatossá, nehezen tudjuk elfogadni és megérteni az igazi gócpontokat. Sokszor mi magunk képtelenek vagyunk új megoldásokat találni, újra visszakerülünk ugyanabba a csapdába, amelyet felállítottunk. Úgy érezhetjük, hogy meg tudjuk oldani egyedül, mégis csak ideig-óráig tart az elért eredmény. Jó, ha ilyenkor van mellettünk egy segítő.

Hova juthatunk el az önismeret által?

-       Nem fogunk teljesen megváltozni, csak részben. (Mosolyog.) Látni fogjuk, jó esetben, hogy mit miért teszünk, felismerjük a tudattalan reakcióinkat, és azok tudatossá válhatnak. Már nem azért fogunk például hazudni, mert takargatni akarunk valamit, menekülni valami elől, vagy mert nem tudjuk vállalni a következményeit. Pont ellenkezőleg, azért tesszük, mert tudjuk, mit miért csinálunk, és vállaljuk az esetleges következményeket. Emberi példával megvilágítva: kiderül valakiről, hogy súlyos beteg, de nem mondja el a környezetének. Ez alapértelmezésben egy hazugság.

Tudattalanul hazudva tehát általában a félelmek motiválnak, nem vagyunk képesek felvállalni a betegséget, félünk, hogy elveszítjük az állásukat stb. Tudatosan azonban az illető a hazugságot választja a jobbik útnak, mert például jobbá akarja tenni a hátralévő időt stb.

Képesek leszünk szembenézni azzal is, hogy nem vagyunk tökéletesek. Tegyük fel, van 10 jó tulajdonságunk és 5 rossz. Az 5 rosszat nem akarjuk elfogadni, mert úgy érezzük, rontja a jókat, azonban, ha ezeket be tudjuk tenni a helyükre, akkor létrejön egy másfajta énkép. Elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, a hibákkal együtt.

Ha felismerjük, hogy rosszul reagáltunk valamire, már szintén előreléptünk. Az önismeret azonban mégsem nevezhető vidámparknak. Az, hogy hova jutunk el általa, rajtunk múlik. Általában a rossz élményeket kerüljük, saját hibáinkkal nehezen nézünk szembe, pedig jó érzés, hogy oldódik a felszínre kerüléssel az adott esemény. Jó érzés megbeszélni, és az is, amikor elkezdenek tudatosulni a bennünk zajló lelki folyamatok. Összeáll bennünk a kép és ez katartikus állapot! Visszajön a kontrollérzés, feloldódik a megkötözöttség, avagy más esetben rájössz, hogy tudod befolyásolni, ha újra előkerül az adott szituáció az életedben, nem éled meg már stresszként többé.

Minden ember más és más, különböző, egyedi lelki problémákkal. Mégis: van egyetemes, általános segítség, mindenki számára hasznosítható megoldás?

- Bármennyire nem hisszük, mégis állíthatom, hogy alapvető fontosságú az életben a rendszeresség: a rendszeres, azonos időben történő étkezés, elalvás. Az egyensúly az életünkben nemcsak lelkileg kell, hogy beálljon, hanem testileg is.

Ha sikerül némiképp tisztába kerülnünk önmagunkkal, nem rejtegetjük többé az igazi arcunkat, akkor meg merünk nyílni az egészséges kapcsolatok felé is. A legtöbb ember azt várja a másiktól, hogy betöltse azt az űrt, ami benne van. Azt hazudjuk, így találjuk meg a másik felünket, a párunkat. Én mégis inkább azt hiszem, csak akkor leszünk képesek adni egy párkapcsolatba, közben magunk lenni és vállalni ezt félelem nélkül, ha tudjuk, kik vagyunk. Ehhez pedig meg kell ismernünk önmagunkat. Biztosan állíthatom, ha valaki elindul ezen az úton, nem fordul vissza soha, hanem egyre tudatosabbá válik a saját életét, érzéseit illetően. Úgy gondolom, ez fontos. Meglepően kevés időt szánunk magunkra, miközben folyton a másik ember személyiségét fürkésszük. Sokszor azt sem tudjuk, kik vagyunk, és mit akarunk, de ami ennél is fontosabb, miért váltunk olyanná, amilyenek vagyunk. Keressük a magyarázatokat, eleinte másokat okolunk, aztán az önismeret révén rájövünk, hogy a saját döntéseinkkel kell szembenéznünk.

Igen, a párkapcsolatok dinamizmusa szintén nagyon érdekes témakör, egy következő alkalommal érdemes is lenne körbejárnunk kicsikét. Természetesen várjuk olvasóink hozzászólásait, témafelvetéseit is, de a terjedelem erre az alkalomra most ennyit engedélyezett számunkra.  Köszönöm a beszélgetést, Iza.

-       Én is köszönöm.

írta: Bodnár Szilvia