Bajban az ország, mert bajban vannak otthonukat elveszített lakói, egész éves termésüket, jövedelmüket megsemmisülni látó gazdái… “Nekünk Mohács kell!” – így a mondás, és valóban elgondolkodtató, miért van az, hogy tragédiának kell történnie, hogy félretegyük önzésünket, és hajlandóak legyünk “kiállni a gátra”?
Az árvíz országos pusztítását látva most megindult az emberek szíve, és önkéntesek ezrei rakták/rakják a homokzsákokat, viszik ki ölben az életveszélyessé vált házakban rekedt, magatehetetlen időseket, eveznek biztonságosabb helyekre gyerekekkel. Sőt, mintha még a személytelen államigazgatás is rugalmasabban reagálna a váratlan helyzetre, lehetőséget adva, hogy előrehozzák a tanévzárót a legsúlyosabban érintett településeken.
Több országos gyűjtés indult az árvízvédelem és a helyreállítás óriási anyagi terhének enyhítésére. Egy közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek mintegy 90%-a azt nyilatkozta, hogy felajánlaná jövedelmének egy részét a rászorulók megsegítésére… (hogy mennyien teszik meg valójában, azt már nem tudjuk). Közéleti személyiségek, művészek gyűjtenek és tesznek adományokat, magánemberek, gyülekezetek visznek élelmiszert, takarót, pénzt a szükségszállásokra kényszerült embereknek. És van, aki, ha a saját szükségéből is, de ad! Ilyenkor megtapasztaljuk az összetartozás és egymásrautaltság felemelő érzését!
De miért kell nekünk Mohács? Miért csukódnak be a szívek és a pénztárcák, amikor látszólag “minden rendben van”? Mert nincs! “Normál” időkben sincs rendben minden körülöttünk… A szükség sokkal nagyobb, mint azt legtöbben gondoljuk! Az egymásrautaltság hétköznapjainkban is éppúgy jelen van, összefogásra éppúgy szükség van, mint áradás idején, még ha kevésbé nyilvánvaló is.
Mi lenne, ha akkor is figyelnénk egymásra, amikor még nem dőlt össze a ház, ha adnánk egy pohár vizet, egy szelet zsíros kenyeret akkor is az önkéntes segítőnek, amikor nem kell egész nap zsákot rakni? Ha nagylelkűen tennénk felajánlásokat nemes célokra akkor is, ha nem kéri tőlünk a média?
Együttérzésben, társadalmi szolidaritásban, és hálás nagylelkűségben van hová növekednünk…
Egy felmérés szerint, aki személyesen megélt egy árvizet, az elfelejti annak következményeit, aki kettőt, az már nem, de aki hármat is átélt, az cselekszik!
Intelligens ember tanul a saját tapasztalatából, a bölcs ember viszont a máséból! Tanuljunk ebből, és legyünk ilyen ország…
Velkey-Solvberg Anna
