Különleges koncert volt vasárnap délután Fóton a Művelődési házban. Scott Brookins trombita szólóestjét élvezhette a teltházas közönség. Scott 16 éven keresztül játszott együtt az amerikai jazz és pop olyan jó nevű zenészeivel, együtteseivel, mint Glen Campbell vagy The Platters. Aztán valami megváltozott…
Én két nappal a hangverseny után találkoztam Scottal, ahova őt egyik vendéglátó házigazdája, engem pedig jó barátaim hívtak meg közös vacsorára. A nemzetközi ízeket felvonultató menü ízlelgetése közben kialakult beszélgetés egy egyre izgalmasabb életet kezdett kibontani előttem. Scott Brookins, aki valaha még az Amerikai Légierő zenekarában is játszó zenész, ma mint evangelista ült velem szemben. Egy pásztor, aki a trombita hangján keresztül éri el a szívét az Istent kereső embereknek Ugandától Ukrajnáig…
1995 óta járja „főállású” misszionáriusként a világot, miután a szórakoztatóipar összes csábítását maga mögött hagyva, eladta minden hangszerét. Egyetlen édesapjától rámaradt, szinte értéktelen trombitát tartott meg. Amerikában „trombitálta szerte” először a jó hírt, de bejárta vele Mexikót, Ugandát, Kenyát, ahol csak úgy kapkodták szét az adományba hozott bibliákat, és visszatérő vendég Kelet-Európa szinte minden országában.
Kérdésemre, hogy mindez hogyan történt, mesélni kezdett:
- Éltem a jazz zenészek „részegítő” életét, és a Biblia olvasása szembesített először igazán ennek az életformának a sötétségével – aki dolgozott a szórakoztatóiparban, az tudja mire gondolok. Akkoriban kezdtünk feleségemmel, Laurával egy helyi keresztény közösségbe járni. Én persze azt hittem ettől máris keresztény lettem, hisz olvasom a Bibliát és gyülekezetbe járok. Nem sokkal ezután azonban erős késztetést kezdett érezni a zenei missziós munka iránt, de minden oldalról teljes ellenállásba ütköztem. Az összes pásztor, akivel csak beszéltem bátorítást remélve, közölte velem, hogy jobb lesz, ha felhagyok ilyesfajta terveimmel. Ezt nem nekem találták ki. A rokonaim azt hitték, hogy elment a józan eszem. Ma már tudom, ez volt a tesztje annak, hogy kitartok-e az elhívásom mellett? Hálás vagyok a feleségemnek, amiért mindezt hittel és imában végigcsinálta velem, és társam volt több, mint 10 évig minden utamon a két, akkor még kicsi gyerekünkkel Ethan-nal és Ameliával együtt.”
- Ahhoz, hogy valaki két apró gyerekkel nekivágjon a világnak az evangélium kedvéért komoly meggyőződés kell. Nem volt soha kétséged afelől, hogy valóban ezt kell tenned? – kérdeztem némi óvatossággal a hangomban. – Soha!
- Mégis, hogy kezdődött? – Még otthon Amerikában volt, hogy zenészként időnként meghívtak egy-egy városba, hogy vendégként az istentiszteleten trombitáljak. Egyszer azonban az egyik gyülekezet pásztora meglepetésemre azt mondta, „ha már ilyen messzire elutaztál a kedvünkért, tiéd az egész alkalom. Ma te fogsz beszélni.” Ott álltam, és miközben imádkoztam, hogy Isten adja a számba a szavakat, eszembe jutott a Biblia vers, hogy „…ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek, abban az órában…”– ez volt az első prédikációm.
- Bejártad szinte egész Amerikát, de elhívásod sokszor vitt igen nehéz körülmények közé. Mi volt a legkritikusabb helyzet, amibe az évek során kerültél?
- Börtönszolgálatunk volt egy országban, ahol nem nézik jó szemmel az evangélium hirdetését. Koncertjeimen én a zene útján érem el az embereket, akiknek utána beszélni tudok a hitemről. Vannak, akik nyitottak, hogy meghallgassanak, de vannak olyanok is, akik nem tudják elviselni a jó hírt, sőt akár ellenségesek is. Ez esetben azonban sokkal többről volt szó. A tolmácsom még a koncert elején aggódó arccal próbált figyelmeztetni, hogy itt nehogy szóba hozzam az evangéliumot, mert nem tudni mi lesz belőle. Bebörtönözhetnek, kitoloncolhatnak, bármi megtörténhet. Én Isten gondoskodásában bízva ennek ellenére bizonyságot tettem, miközben felkészültem a legrosszabbra. A koncert végén a börtönigazgató azonnal magához rendelt minket. Irodájába lépve a tolmácsom alig tudott megszólalni – az igazgató néhány udvariassági megjegyzés után megköszörülte a torkát, és mi tudtuk, most jön a fekete leves. Nem lehetett tudni, honnan kerül elő elő a bilincs. Némi feszült csend után elmondta, hogy ő hat éve tért meg , de itt senki nem tudja róla, hogy keresztény. Ezek után már teljes nyíltsággal tudtunk egymással beszélni.
- Hogy jutottál el Amerikából Kelet Európába?
- Valahogy eljutott a híre annak, amit csináltam, egy házaspárhoz, akik Romániából vándoroltak ki az USÁ-ba. Tervezték, hogy hazalátogatnak a családjukhoz, és hívtak, hogy csatlakozzam hozzájuk. Ez volt az első Kelet-Európai meghívásom Kolozsvár és Nagyvárad környékére 1996-ban.
Rá két évre már családdal együtt vágtunk neki Szlovákiának és Magyarországnak ugyancsak szájhagyomány útján terjedő meghívásokra. Ekkor a gyerekek 5 és 8 évesek voltak. 2000-ben hat hónapot töltöttünk úgy ezekben az országokban, hogy előre nem volt semmi letárgyalva, végig a gondviselésre bíztuk magunkat, hiszen nem volt semmi konkrét bevételi forrásunk. 2003-ban felmerült bennünk, hogy talán Isten arra hív minket, hogy költözzünk Kelet-Európába. Sok misszionárus előre gyűjt össze adományokat, mielőtt elindul egy-egy szolgálati útra, de nekünk nem volt csak 3 hónapra elegendő ellátmányunk. Ekkor előkerült egy cseh férfi, aki közölte, hogy „jönnötök kell, már ki is béreltünk nektek egy lakást a lengyel határ közelében. Sohasem hallottam azelőtt erről a helyről…”
Egy évig innen kiindulva jártuk be a környező országokat az evangélium jó hírével, úgy, hogy közben Isten gondoskodott minden szükségünkről.
- Mindeközben a gyerekek hogy tudtak egyáltalán iskolába járni?
- Nem tudtak. A feleségem tanította őket otthon 9 éven keresztül. Bizony előfordult nem egyszer, hogy a vonaton ülve került elő a tankönyv.
- Most újra otthon, Colorado Springs-ben van a főhadiszállásotok. Mióta?
- 2004-ben, amikor már azt hittük, végképp Kelet-Európában fogunk letelepedni, Isten arra vezetett bennünket, hogy menjünk haza és a gyerekeket a középiskola elvégzésére irassuk be otthon az iskolába. Azóta évente 2-3 útra jövök vissza Európába, 2-3 útra Afrikába. Feleségem pedig Lengyelországba jár rendszeresen, ahol elhagyott „árvák” számára vezet táborokat egy amerikai csapattal együtt. Itt a gyerekek játszanak, különböző kézműves mesterségeket tanulnak, és persze keresztény értékeket, szeretetet kapnak.
- Említetted, hogy időnként zenei mesterkurzusokat is tartasz. Milyen szerepet játszanak ezek a missziós munkában?
- A zene megérinti az embereket. Kiváló alkalom, hogy zeneiskolákban tarthatok ingyenes kurzusokat, hiszen a képzésen résztvevő fiatalok szívesen eljönnek utána a koncertjeimre, így aztán hallják a bizonyságomat. De bárokban és klubokban is szívesen játszom, így a pub tulajdonosa grátisz szert tehet élőzenére, én pedig egy evangelizációs alkalomra.
- Volt valami emlékezetes ezek közül az alkalmak közül?
- Igen, egyszer Ukrajnában egy jazz klubban játszottam, amikor egy férfi odajött hozzám és megkérdezte, hogy készíthet-e videófelvételt a koncertről. Megkérdeztem, hogy kinek a részére? Erre mondta, hogy ő a jazz szövetségtől van, így beleegyeztem azzal a feltétellel, ha én is kapok egy példányt. Másnap megjelent a DVD-vel és hozzátette, hogy egyébként övé a helyi kábel TV, és szeretné leadni műsorban a felvételt, ha hozzájárulok. Az esti klubban játszott jazzel együtt így 300.000 ember hallotta az evangéliumot. A programot ráadásul többször meg is ismételték.
Scott két hetes kenyai evangelizáció után érkezett mostani magyarországi útjára, ami egy közel 9 éves barátságnak köszönhető a fóti Baptista Gyülekezet pásztorával, Filemon Zsolttal. Ő volt az értelmi szerzője és szervezője ennek a 2 hétnek. Ez alatt hívták koncertezni – evangelizálni Hajdúböszörménybe, Rákosszentmihályra, Dorogra, Fótra, Debrecenbe, de számos spontán meghívással is bővült a program. Szállást az Evangélikus Kántorképző biztosított, esténként pedig egy-egy család látta vendégül vacsorára, beszélgetésre a messziről jött szolgálattevőt. Azt gondolom szép példája volt ez a felekezetek feletti összefogásnak, és a testvéri vendégszeretetnek. Köszönet ezért a szervezőknek, és mindenekelőtt köszönet Scottnak az örömhír ihletett átadásáért.
Kérdeztem, mikor várhatjuk legközelebb. Jövőre otthon „érettségiző” lánya és néhány már elfogadott meghívás köti le az idejét, de 2 év múlva reméljük, újra találkozunk. Addigra legalább elkészül majd 5. CD felvétele is, amin karácsonyi ihletésű zenei anyaga lesz hallható. Eddig kiadott 4 lemeze a web-oldalán keresztül megrendelhető, amivel természetesen a Scott Brookins Ministries missziós célját, és további szolgálatát támogathatja minden „jókedvű adakozó”.
Velkey-Solvberg Anna
